Általános rosszullét

Az a rengeteg könyv, amit olvastam. Arra tanított mind, a világ létezik. Miattam. Bennem.
A kusza érzéseim miatt a világ képlékeny. Állandó változó. Szerelemtől, félelmektől, undortól és boldogságtól hullámzik ide-oda.
Olyan mintha a tévén a túlexponált színek. A gondolataim teszik ilyenné. A heroinistáknak vannak ilyen élményeik. Azt mondják, bármihez nyúlnak, megváltozik, átalakul. Semmiben nem voltam biztos soha, nem az erősségem a jó döntések meghozatala. A stressz helyzetek megfelelő kezelése. Nem az erősségem a jövőkép alkotása. Szeretném magam köré gyűjteni a határozott embereket. Hogy eltanuljam tőlük.
Ide fog jönni. Én meg ki fogom dobni. Ezt csinálja az ember a kutyaszarral. Nehézkesen, de sikerül megválnia tőle.
Sírni szeretnék, mikor megjön. Sírni és reménykedni, hogy minden rendben lesz. Hogy nem kell szakítani. Vicc az egész.
De már most sírnom kell. Mert tudom nem így lesz. Vagy ha igen, szörnyű lesz.
Elhatároztam írok, amíg meg nem érezik. legszebb őszinteséggel arról, milyen is volt ez kettőnk között. Kicsit lenyugtassam magamat.
Megismerkedtünk, hajtogatta: nem szerelmes. Már nem hajtogatja. Nem merem felhozni. Nem bízom meg benne. Nem tudok vele mit kezdeni. Felejtsem el a múltat, csak a jelen, cicám, jelen. Ő mondta. Én meg azt gondoltam, fulladj meg, fordulj fel, hogy neked ilyen könnyű, ilyen egyszerű. Öt hónap. Az nagyon kevés. Mégis sokkal kevesebbnek tűnik. Két hétnek. Még mindig nem tudom megszokni, amiket mond, ahogy mondja őket.
Vagyok. Azon gondolkozom leszbikus vagyok-e. Azon gondolkozom Kristóf elvesz-e feleségül. Nem vagyok normális. Ez is eszembe jut és kézenfekvő magyarázatnak tűnik. Ő se normális. Tökéletesek vagyunk.
Kristóf most hívott. Elsírtam magam a telefonban, elmondtam neki mi fog történni. Kevésbé fáj a fejem. Bekával baj van. Lehet megcsalta. Alig várom, hogy lássam Krist. Látni akarom őt. Ő mindig mindent rendbe hoz.
Nem vagyunk tökéletesek. Mások vagyunk. Nagyon. Más intellektus. Más érdeklődés. Értékrend. Minden más. Még a szóhasználatunk is, hanghordozásunk, mozdulataink. Semmi nem idomult egymáshoz ennyi idő alatt. Ez a baj.
Most hívott. Megyek.

 

A blog foszöld felülete nem éppen a leginspirálóbb, ha az ember meg akarja alkotni élete minden egyes percét, ami később visszaolvasva élete vaskos történetévé válik. Bizony. A foszöld és narancssárga keveréke leginkább a semlegességet sugározza. Ami az emberben csak még több indulatot kelt, bennem a feszültséget. Ellensúlyozni akarom valamivel ezt a nihilt.
Az életem mostanában nihil.
Sétálok hazafelé. Egy női hang a fülemen át belém hatol. A zene. És elhúz mellettem egy autó. Az autó után a füst. Szembe velem megjelenik két fényszóró és egy ordító ember. A dudaszó megfojtja a nőt. Te hülye kurva. Ezt mondja. Meg azt is, hogy talán meg akarok halni. Én meg állok. Hideg van. Az előbb  ordító ember döbbent arccal áll, ahogy én nem csinálok semmit, meglepi. Elindulok. Lassan. Legalább már nem fázom.
Kurva. Ismerem ezt a szót. Volt egy barátom, aki azt mondta, kurva vagyok. Volt egy anyám, aki szintén. De nem olyan sokszor, ezért ragadt meg annyira a fejemben.
Az intellektusom. A ruhák, amiket hordok. A migrénjeim és a leadott kilók. Meg az a rengeteg rajz, amit kidobálok.
Néha azt gondolom, hogy egy értékes ember vagyok. Egy egyszerűen értékelhetetlen életvitellel.
 

 A minap kutyaszarba léptem.
Nem szeretem a kutyaszart. Az addig megszokott járás, lépés teljesen megváltozik tőle. Még a száraz, repedezett beton is csúszóssá válik, és az ember már csak fél lábon egyensúlyoz. Teljes bizonytalanságban a pofáraesés és a biztonságos járás között. 
A kutyaszar büdös. Ez benne a legrosszabb. Az ember próbálja rejtegetni az ismerősei, barátai elől, próbálja eldugdosni, nehogy valaki más megérezze, büdös.
Az utcáról beleragad a megmaradt avar és apró kavicsok. Sercegnek, kopognak az ember lába alatt, ami még inkább gerjeszti az összeférhetetlenséget ember és szar között. Aztán betelik a pohár. Nekiesek egy nagy, hegyes bottal, hogy kivakarjam. Addigra túlságosan beleragad. És nehéz. Nagyon nehéz.
Másodszorra ugyanabba. Még szégyellem is magamat.