Az a rengeteg könyv, amit olvastam. Arra tanított mind, a világ létezik. Miattam. Bennem.
A kusza érzéseim miatt a világ képlékeny. Állandó változó. Szerelemtől, félelmektől, undortól és boldogságtól hullámzik ide-oda.
Olyan mintha a tévén a túlexponált színek. A gondolataim teszik ilyenné. A heroinistáknak vannak ilyen élményeik. Azt mondják, bármihez nyúlnak, megváltozik, átalakul. Semmiben nem voltam biztos soha, nem az erősségem a jó döntések meghozatala. A stressz helyzetek megfelelő kezelése. Nem az erősségem a jövőkép alkotása. Szeretném magam köré gyűjteni a határozott embereket. Hogy eltanuljam tőlük.
Ide fog jönni. Én meg ki fogom dobni. Ezt csinálja az ember a kutyaszarral. Nehézkesen, de sikerül megválnia tőle.
Sírni szeretnék, mikor megjön. Sírni és reménykedni, hogy minden rendben lesz. Hogy nem kell szakítani. Vicc az egész.
De már most sírnom kell. Mert tudom nem így lesz. Vagy ha igen, szörnyű lesz.
Elhatároztam írok, amíg meg nem érezik. legszebb őszinteséggel arról, milyen is volt ez kettőnk között. Kicsit lenyugtassam magamat.
Megismerkedtünk, hajtogatta: nem szerelmes. Már nem hajtogatja. Nem merem felhozni. Nem bízom meg benne. Nem tudok vele mit kezdeni. Felejtsem el a múltat, csak a jelen, cicám, jelen. Ő mondta. Én meg azt gondoltam, fulladj meg, fordulj fel, hogy neked ilyen könnyű, ilyen egyszerű. Öt hónap. Az nagyon kevés. Mégis sokkal kevesebbnek tűnik. Két hétnek. Még mindig nem tudom megszokni, amiket mond, ahogy mondja őket.
Vagyok. Azon gondolkozom leszbikus vagyok-e. Azon gondolkozom Kristóf elvesz-e feleségül. Nem vagyok normális. Ez is eszembe jut és kézenfekvő magyarázatnak tűnik. Ő se normális. Tökéletesek vagyunk.
Kristóf most hívott. Elsírtam magam a telefonban, elmondtam neki mi fog történni. Kevésbé fáj a fejem. Bekával baj van. Lehet megcsalta. Alig várom, hogy lássam Krist. Látni akarom őt. Ő mindig mindent rendbe hoz.
Nem vagyunk tökéletesek. Mások vagyunk. Nagyon. Más intellektus. Más érdeklődés. Értékrend. Minden más. Még a szóhasználatunk is, hanghordozásunk, mozdulataink. Semmi nem idomult egymáshoz ennyi idő alatt. Ez a baj.
Most hívott. Megyek.
Vége?
2011.12.27. 22:54 kelda
A bejegyzés trackback címe:
https://malaise.blog.hu/api/trackback/id/tr613500298
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.