A minap kutyaszarba léptem.
Nem szeretem a kutyaszart. Az addig megszokott járás, lépés teljesen megváltozik tőle. Még a száraz, repedezett beton is csúszóssá válik, és az ember már csak fél lábon egyensúlyoz. Teljes bizonytalanságban a pofáraesés és a biztonságos járás között. 
A kutyaszar büdös. Ez benne a legrosszabb. Az ember próbálja rejtegetni az ismerősei, barátai elől, próbálja eldugdosni, nehogy valaki más megérezze, büdös.
Az utcáról beleragad a megmaradt avar és apró kavicsok. Sercegnek, kopognak az ember lába alatt, ami még inkább gerjeszti az összeférhetetlenséget ember és szar között. Aztán betelik a pohár. Nekiesek egy nagy, hegyes bottal, hogy kivakarjam. Addigra túlságosan beleragad. És nehéz. Nagyon nehéz.
Másodszorra ugyanabba. Még szégyellem is magamat.